A Duna menti országok kapcsolatrendszere a német kisebbségek és a velük együttműködő szervezetek és intézmények hálózatát jelenti Horvátország, Szerbia és Magyarország hármas-határának területén.
Ez a honlap a kapcsolati hálónk platformja és identitásának megjelenése. A szervezetek képviselői már több éve határokon átnyúló kapcsolatokat ápolnak és dolgoznak együtt Horvátországgal, Szerbiával és Magyarországgal. A honlap egyben a nyilvánosság elérésének eszköze, médiája is.
A határokon átnyúló együttműködés alapja a német kisebbségek és szervezeteik jelenléte a három országban. Különös jelentősége van a német kisebbségeknek és a velük szoros együttműködésben lévő azon szervezeteknek és intézményeknek, amelyek az oktatás és képzés, az ifjúság, a kultúra és a média területén fejtik ki tevékenységüket. Ezek a területek együttesen képezik a határokon átnyúló együttműködés természetes potenciálját.
Az együttműködés céljai:
- az egyes országok az oktatás, az ifjúsági kérdések, a kultúra és a média területén jelentkező lehetőségeit a többi ország számára is hasznosítani
- az egyes országok rendezvény
-ajánlatát a többi ország rendezvényei által gazdagítani
- az adott országban folyó munkához ösztönzést találni a többi ország partnereinek tevékenysége és munkája által
- egymás támogatása a projektek kapcsán, illetve a szervezetek és intézmények kialakítása területén
- közös, határokon átívelő projektek létrehozása
- a szomszédos országokat és a régiót egymáshoz közelebb vinni, illetve a régió attraktivitásának növelése.
Ezekkel a célokkal a partnerek hozzá szeretnének járulni ezen országok és Európa összekovácsolódásához is.
Az együttműködés fejlődése:
A politikai helyzet már hosszabb időszak óta lehetőséget biztosít a három szomszédos ország, Horvátország, Szerbia és Magyarország határterületén élő német kisebbségeinek képviselői között létrejövő multilaterális kapcsolatok és a gondolatcsere megvalósulására.
A határokon átívelő multilaterális együttműködés mérföldköve a 2006. februárjában megrendezésre kerülő „Nemzetközi Kulturális Találkozó” volt (lásd Regionális találkozó). Ezen a találkozón Zomborban a német kisebbségek és a velük szorosan együttműködő szervezetek majdnem minden fontos képviselője találkozott Boszniából, Horvátországból, Romániából, Szerbiából és Magyarországról.
Ezen a „Nemzetközi Kulturális Találkozón” született meg az az elhatározás, hogy a hármas-határ mentén Horvátország, Szerbia és Magyarország szorosabban fog együttműködni. Ehhez a rendezvényhez három Regionális találkozó kapcsolódott.
A regionális találkozók motorja Baja (Magyarország), Eszék (Horvátország), illetve Apatin/Hódság/Zombor (Szerbia) városából érkező képviselők voltak.
Az egymást követő regionális találkozókon ehhez a kezdeményezéshez további képviselők csatlakoztak Vukovárról (Horvátország), illetve Pécsről és Szekszárdról (Magyarország).
A regionális találkozókon az oktatás/képzés és a kultúra területein születtek közös projektek.
Az eszéki, 2007-ben megrendezett regionális találkozón a résztvevők elhatározták, hogy az együttműködés és a céljaik nyilvánosabbá tétele és jobb kifejezése érdekében közös honlapot hoznak létre. Ez a honlap 2008 májusában lett elérhető a világhálón.
Információk e honlap kínálatairól:
A fenntartó szervezetek profilja:
Jelenleg 13 fenntartó szervezete és intézménye van ennek a honlapnak. Ezen szervezeteknek és intézményeknek lehetőségük van arra, hogy magukat, illetve az általuk megvalósított vagy a jövőben tervezett projekteket ezen a honlapon röviden bemutassák. Valójában azonban a bemutatkozás nem elsődleges célja ennek a honlapnak. Általában egy link vezet az intézmények és szervezetek saját weboldalára.
A Duna menti hármas-határ, Horvátország, Szerbia és Magyarország azon intézményei és szervezetei, amelyek a határokon átnyúló együttműködés részesei és e honlap fenntartói szeretnének lenni, kérelmezzék részvételüket e honlap szerkesztőinél (lásd Kapcsolat). A következő szerkesztői megbeszélésen vagy a következő regionális találkozón lesz döntés a kérelem ügyében.
Határokon átívelő kapcsolatok
A honlap elsődleges célja a határokon átnyúló kapcsolatok támogatása.
Ezért fordítottak a fenntartó szervezetek és intézmények olyan nagy hangsúlyt a minden területre kiterjedő Címek gyűjteményére. Amennyiben valaki egy határokon átívelő kezdeményezéssel él, a címeken keresztül a másik országokban közös érdekeltségi csoportra, illetve lehetséges partnerekre talál.
Határokon átívelő projektek
További célunk a lezárult és aktuális, határokon átívelő projektekről információkat adni (lásd Regionális rendezvények és Aktuális).
Mit is értünk a határokon átívelő projektek elnevezés alatt:
- egy partnerszervezet vagy intézmény projektjéről akkor beszélünk, amikor erre a partner egy korábbi megegyezés értelmében meghívja a többi országot
a többi ország partnerei kötelezik magukat arra, hogy a környezetük figyelmét felhívják a rendezvényekre, illetve a részvételt aktívan támogatják
- egy közös, határokon átívelő projekt megvalósulása esetében.
Ezenfelül az Aktuális címszó alatt a többi szervezet és intézmény kulturális projektjeiről tájékozódhatunk, azokról, amelyek vonzóak lehetnek a szomszédos országok számára is (pl. Nemzetközi Tamburafesztivál Deronje-ben, Kulturális főváros Pécs 2010).
Utazás
Végezetül fontosnak tartjuk azt a célt is, hogy a szomszédos ország és az egész régió ismertebbé, „megfoghatóbbá“ váljék és utazásra, a szomszédos ország megismerésére invitáljon. Ebből a célból kerül bemutatásra a Régió szövegben, térképen és képekben.